Emlőrák

Az emlőmirigyrák Németországban a leggyakoribbb női daganattípus. Ebben a daganatban élete során a nők 8–10%-a betegszik meg.

Kivételes esetben a betegség férfiakat is érinthet. Az életkori megoszlás szerint átlagban a 45–50. és a 60–65. életév között jelentkezik.

A rizikófaktorok közé elsősorban genetikai tényezők tartoznak: családi előfordulás, pl. emlőrákos eset a rokonságban. További tényezők a túlsúly, késői terhesség vagy gyermektelenség, hormonterápia (ösztrogén) és az emlő fibrocisztás betegsége. Mivel a korán diagnosztizált emlőráknak jó a prognózisa, ezért szükséges a rák minél korábbi stádiumban történő felismerése, ennek módja az önvizsgálat, a rendszeres nőgyógyászati kivizsgálás és a javasolt időintervallumokban mammográfiás szűrés.

A mammográfián kívül a diagnózis igazolására egyéb eljárások is alkalmasak, ilyenek pl. az ultrahangos vizsgálat, a biopszia és az MRT.

Lehetséges terápia a műtéti beavatkozás, esetlegesen előzőleg kemoterápiás kezeléssel, amelynek célja a tumor kissebbítése. Ha lehetséges, a műtét során nem távolítják el az egész mellet. Nagy kiterjedésű daganatnál azonban nem kerülhető el a mellamputáció. Minden esetben a hónalj alatti nyirokmirigyekből mintát vesznek, hogy megállapítsák a betegség stádiumát. Ugyanebből a célból végeznek hasi ultrahangot és szcintigráfiát. A további kezelés szempontjából meghatározó a szövettani vizsgálat (főképpen a hormonális receptorok meghatározása).

A műtétet követő terápiás eljárás része a sugárkezelés, a kemoterápia és/vagy a hormonkezelés, a műtét utáni kivizsgálás. A terápiát a beteg életkora, a daganat hormonérzékenysége és a betegség stádiuma alapján egyénre szabottan állapítják meg.

Definíció és előfordulás

Emlőmirigy-daganaton az emlő rosszindulatú betegségét értjük. A nyugati országokban az emlőrák a nők körében a leggyakoribb daganatos megbetegedés. Az emlődaganat az összes női rosszindulatú daganat mintegy 18%-át teszi ki. Németországban évente ezer nőből 1–2-nél jelentkezik ez a betegség, s az összes németországi nőből élete során mintegy 10% betegszik meg ebben a daganatban. A betegek átlagéletkora a 45–50., illetve a 60–65. életév közé esik. Abszolút számokban mindez azt jelenti, hogy Németországban évente 48 000 új emlőrákos beteget diagnosztizálnak, s közülük 18 000 hal meg évente.

Ha a mellbimbóból kiindulva képzeletben keresztet rajzolunk a mellre, akkor a daganat előfordulási gyakorisága szerint a mellen négy négyed különíthető el. Különösen gyakran érintett a felső külső negyed ugyanis itt van a legtöbb emlőmirigy.

Az emlőrák keletkezésének oka még nem teljesen ismert. A kutatók abból indulnak ki, hogy a betegek 5%-ánál genetikai ok áll a háttérben. A rák keletkezésének kockázata háromszoros azoknál a nőknél, akiknek közeli hozzátartozójánál (első fokú rokon) előfordult emlőrák. Úgy tűnik, hogy genetikai polimorfizmusok jelenlétéből következtetni lehet a fokozott kockázatra, ez azonban csak néhány daganattípusnál igazolódott be. További kockázati tényező az emlőhám elváltozása, szemölcsszerű burjánzása, amelyet fibrocisztás masztopátiának nevezünk. Az emlőrák kialakulását elősegíti a zsírban gazdag étrend, az ionizáló sugárzás, a női nemi horgon (ösztrogén-) tartalmú szerek hosszú ideig tartó szedése, a dohányzás és az alkoholfogyasztás. Ezzel szemben a fogamzásgátló tabletták szedése valószínűleg nem növeli a rák kockázatát.

Megelőzés és a betegség kialakulásának kockázata

Az általános megelőzéshez tartozik a súlycsökkentés, az alkoholfogyasztástól való tartózkodás, a dohányzás abbahagyása. A menopauza idején a panaszok enyhítése miatt szedett ösztrogéntartalmú szereket csak orvosi felügyelet mellett és korlátozott ideig kellene szedni. A felismerés, hogy a menopauza után a nőknél az ösztrogénszint támogathatja a mellrák kialakulását, az ösztrogénszint gyógyszeres csökkentésének ötletéhez vezetett. A daganatos betegségek kezelésében alkalmazott tamoxifen valóban csökkentette a rák kialakulásának kockázatát. A tamoxifen szedése azonban számos mellékhatással jár. A szer hatását több kutatásban, elsősorban az USA-ban is vizsgálták, nem állnak azonban rendelkezésre adatok arról, milyen hatása van a szer hosszú távú szedésének, ezért ez a módszer általánosságban nem javallott.

A mellrák korai észlelésében meghatározó szerepet játszik az önvizsgálat. Ennek során tapintással át kell vizsgálni a mellet és a hónaljat. Göbök, csomók, lassan gyógyuló sebek, a bőr szövetén előforduló elváltozások, bemélyedések, a nyirokcsomók megduzzadása vagy váladékozás a mellbimbóból – ezek mindaddig gyanúsak, amíg az ellentettje be nem bizonyosodik, ezért további orvosi vizsgálatra van szükség.

A megfelelő intenzív tapintásos önvizsgálaton túl a 20 évesnél idősebb német nőknek évi egyszeri ingyenes rákszűrésre van lehetőségük. Az 50–70 éves nőknek kétévente mammográfiás vizsgálaton kellene részt venniük. A veszélyeztetett nőknek (családi előfordulás, masztopátia) már 30 éves koruktól kellene rendszeres mammográfiás szűrésre járniuk.

Már régóta feltételezik, hogy a családi halmozódás mögött genetikai ok áll. Az utóbbi időben három ún. daganatos gént – BRCA-1, 2, 3 – azonosítottak. A BRCA a Breast Cancer rövidítése. A BRCA-1 mutációt hordozó személyeknél 85%-os a rák előfordulásának kockázata. Megjegyzendő, hogy az ezt a hibás génmutációt hordozó férfiaknál a prosztatarák kialakulásának kockázata háromszoros, a bélráké négyszeres. A BRCA-2 esetében szintén 85%-os a mellrák kialakulásának a kockázata. A BRCA-3 esetében a kockázat növekedése még nincs megfelelően felmérve.

Mivel a géntesztek drágák, csak bizonyos nőknél alkalmazzák, mégpedig alapos vizsgálat és konzultáció után. E teszt alkalmazásának a kritériumai:

  • egy családban két mellrákos vagy petefészekrákos nő, közülük legalább az egyik 50. életévénél korábban betegedett meg
  • első fokú nőrokonnál a 30. életéve előtt egyoldali emlődaganat;
  • első fokú nőrokonnál a 40. életéve előtt kétoldali emlődaganat;
  • első fokú nőrokonnál a 40. életéve előtt petefészekrák;
  • emlőrákos férfirokon.

Mivel az ilyen génmutációkat hordozó személyek esetében még nem létezik specifikus terápia, a betegség megelőzésére tett intézkedések a havonkénti önellenőrzésre és a 25. életévtől a rendszeres szűrővizsgálatokra korlátozódnak.

A daganatok többsége spontán mutációval jön létre, s a fenti kritériumok fennállása esetén is csak az érintett személyek 15%-ánál mutatható ki a BRCA-1 génmutáció. A negatív teszt azonban nem zárja ki egyéb, eddig még nem azonosított és a tumorok szempontjábol fontos génmutációk jelenlétét. A génteszt általános és végleges értékelése még várat magára.

Diagnosztika és a stádiumok osztályozása

Az emlőrák legkisebb gyanúja esetén alapos orvosi kivizsgálásra van szükség. Az anamnézis, valamint a mellek, a hónaljárok és a kulcscsont körüli terület áttapintásán kívül röntgen- és ultrahangos vizsgálat is szükséges. A mammográfia, azaz az emlők röntgenvizsgálata kimutatja a mikroszkópos elváltozásokat, a daganatok nagyságát és számát, valamint elkülöníti a rossz- és  jóindulatú elváltozásokat. Az érintett emlőszövetben felhalmozódó mikroszkópos méretű mészszemcsék közvetetten utalhat – bizonyos feltételek fennállása mellett – igen kisméretű tumorra.

Az ultrahangos és a mammográfiás vizsgálat növeli a diagnózis biztosságát. Nem egyértelmű esetekben az ultrahangos vizsgálat során biopszia végezhető: vékony tű segítségével szövetmintát vesznek. A mammográfia és az ultrahang a műtendő terület pontos kijelölése végett közvetlenül a műtét előtt is szükségesek. A számítógépes tomográfia, a csontok radioaktív anyaggal történő vizsgálata (szcintigráfia), és az ultrahangos májvizsgálat adatokat szolgáltatnak az esetleges áttétekről. Műtét előtt CEA és CA 15-5 tumormarkerekre is történik kivizsgálás, rosszindulatú daganatok esetében ezek nagyobb mértékben vannak jelen a vérben.

A műtétet követően e markerek számának növekedése a tumor kiújulására figyelmeztethet. A mikroszkópos szövettani vizsgálat a daganat típusáról és agresszivitásáról (grading) tájékoztat. A műtét során eltávolított daganat és nyirokcsomók vizsgálata a daganat méreteiről és terjedéséről, azaz az áttétekről szolgáltat adatokat. Ettől függetlenül egy szövetmintán azt vizsgálják, hogy tartalmaz-e ösztrogénreceptorokat (női nemi hormon). Az ösztrogén stimulálhatja a tumor növekedését. Az ösztrogénhiány ezzel szemben gátolhatja a tumor növekedését. E vizsgálatok eredményeit az ún. TNM (tumor, nyirokcsomók, metasztázis) rendszer szerint rendezik, ez alapján történik a stádiumok meghatározása. A hisztológiai eredménnyel együtt ez a stádiumbesorolás határozza meg a betegség progresszióját és a terápiás stratégiát. Mivel a szövettani vizsgálatot már a műtét alatt elvégzik (gyors szövettani vizsgálat), az eredménye nagyban befolyásolhatja a műtéti terület kiterjedését.

Az emlőrákokat két nagy csoportba sorolhatjuk: az egyik a tejcsatornák hámbéléséből indul ki, ez a duktális daganat, a másik az emlőmirigyek hámbéléséből, ezt lobuláris karcinómának nevezzük.

Emlőrák fajtájastrong> Incidencia %-ban
invazív duktális daganat 75
mucinosus carcinoma 15
invazív loburalis carcinoma 10
tubularis carcinoma ritka
carcinoma adenocysticum ritkán
papillaris carcinoma ritkán

A tumorok leggyakoribb formái


Emlődaganat férfiban

A férfiaknál ritkán fordul elő, általában már előrehaladott stádiumban diagnosztizálják. Mivel a daganat már rendszerint elérte a mellizomhártyát (fascia), ezt az izmot el kell távolítani. Akárcsak a nők esetében, a prognózis szempontjából itt is meghatározó a nyirokcsomói érintettség. A kezelés és a műtét utáni gondozás ugyanaz, mint a nők esetében. Mivel azonban a tumort rendszerint késői stádiumban fedezik fel, a prognózis gyakran rosszabb, mint a nőknél.

A gyulladásos emlőrák

A daganat típusától függetlenül a daganatos sejtek infiltrálódhatnak a bőr alatt elhelyezkedő nyirokerekbe, ezáltal az érintett területen az emlő duzzadt. A bőr narancshoz hasonló vagy vörös, mintha gyulladt volna, ezért nevezik ezt a típust gyulladásos ráknak. A prognózisa nagyon kedvezőtlen, a beteg többféle szert tartalmazó intenzív kemoterápiás kezelést kap. amelyet műtét és/vagy sugárkezelés követ.

Terápia

A terápia megválasztásakor a meghatározó a tumor mérete, szövettani tulajdonságai, a hormonális receptorok, az áttétek és a menopauzális státusz. A műtét és a sugárkezelés mellett adjuváns, illetve nem adjuváns kemoterápiát és hormonkezelést alkalmaznak. Az adjuváns, azaz kiegészítő terápia elsődleges olyan értelemben, hogy közvetlenül a műtét és a sugárkezelés után következik. A nem adjuváns terápiát műtét előtt alkalmazzák.

Elsődleges terápia

Radikális műtéti beavatkozás

A radikális műtéti beavatkozásra, azaz a teljes emlő eltávolítására manapság csak a betegek mintegy egyharmadánál van szükség. Akkor kell elvégezni, ha a tumor nagysága meghaladja a 2 cm-t, a tumor nagysága és a maradék emlőszövet közötti arány kedvezőtlen, a szövettani tulajdonságok kedvezőtlenek, ilyen pl. multiucentricitás, kiterjedt lymphangiosis carcinomatosa.

A radikális műtéti beavatkozáskor teljes emlőeltávolításra kerül sor. Ma már különböző lehetőségek vannak az emlőrekonstrukcióra. A rekonstrukciós műtétre közvetlenül az emlő eltávolítása után sor kerülhet, máskor a két műtét között hetek vagy akár évek is eltelhetnek. A mellrekonstrukció történhet saját szövettel (izomszövet, hasfali szövet), másrészt léteznek különböző anyagokkal, pl. szilikonnal töltött műanyag protézisek. Mivel a mai napig nincs kielégítően tisztázva, hogy a sérült implantátumból esetlegesen kikerülő szilikon nem vált-e ki mellékhatásokat a testben, alternatív anyagokat, pl. sóoldatot is használnak. A protézisek hátránya a capsulaképződés: a szervezet kötőszövetes tokot képez a protézis körül. Ha ez a tok a kívántnál hegesebb, keményebb, nemcsak az esztétikai hatást rontja, hanem nehezíti a betegség esetleges kiújulásának a diagnosztizálását is.

A lehető legjobb kozmetikai eredmény elérése érdekében nemcsak az érintett mell, hanem az egészséges oldal rekonstrukcióját is elvégzik.

Plasztikai emlőmegtartó műtét.

A betegek mintegy 65%-ánál lehetséges az emlőmegtartó műtét, amelyet sugárkezeléssel kombinálnak. Ennek feltétele, hogy a tumor ne érje el a 2 cm-es nagyságot. Nagyobb mell esetében kivételek is lehetnek. A tumornak egy gócra kellene korlátozódnia.

Az eltávolítandó szövet nagyságától függően és a jobb kozmetikai eredmény elérése érdekében a műtét során keletkező üregbe kisméretű implantátumot helyeznek. Az emlőmegtartó műtét esetén nagyobb a kockázata a daganat kiújulásának, mint a radikális emlőeltávolításnál. A műtéti terület utólagos sugárkezelésével ez a kockázat 20%-kal csökkenthető. Jelenleg utólagos sugárkezelés nélkül semmiféle emlőmegtartó műtétet nem volna szabad csinálni!

A műtéti beavatkozás mértékétől függetlenül el kell távolítani az érintett oldalon található nyirokcsomókat. Minimálisan 10 csomót kellene eltávolítani, s ezeket áttétek előfordulása szempontjából kellene kivizsgálni. A nyirokcsomók állapota az ezt követő terápia szempontjából meghatározó, s a betegség progressziójának értékelésekor fontos tényező.

A nyirokcsomók műtéti eltávolítása miatt a betegeknek kellemetlen következményekkel kell szembenézniük, ilyen pl. a korlátozott mozgás, a nyiroködéma; ezért a szakemberek új módszereket keresenk, amelyekkel vizsgálható a nyirokcsomók érintettsége. Jelenleg az ún. őrszem nyirokcsomó-biopszia lehetőségeit vizsgálják. Az eljárás során az emlődaganat környezetébe radionuklidot fecskendeznek, majd azt vizsgálják, hogy az izotópos anyag feldúsult-e a nyirokcsomóban. Ha igen, az érintett nyirokcsomót eltávolítják és szövettani vizsgálatot végeznek rajta. Ha igazolt az áttétek jelenléte, a hónaljban található nyirokcsomókat eltávolítják. Ha a nyirokcsomó nem változik, nincs szükség műtétre. A szakemberek abból indulnak ki, hogy az egészséges nyiroksejtekben nem rakódik le a radionuklid.

Sugárkezelés

Az emlőrák kezelésében a sugárterápia semmivel sem helyettesíthető. Az emlőmegtartó műtétet követően mindig sugárterápiát kell alkalmazni. A radikiális melleltávolítás után a szövettani eredmény alapján egyénenként határozzák meg, szükséges-e a sugárkezelés. Ez akkor jön szóba, ha a tumor nagysága meghaladja az 5 cm-t, és a daganat infiltrálódik a mellizomba.

A sugárkezelés jelenleg 20 MeV maximális energiájú lineáris gyorsítókkal történik. Egy-egy beteg kezelését a korábbi tomográfiás vizsgálat alapján számítógépes programmal tervezik meg. A modern technikának köszönhetően nemcsak a terápia hatékonysága javult, de a mellékhatások mértéke is csökkent.

A sugárkezelés hetente öt napon át történik. Hossza az egyes dózisoktól és az összdózistól függően átlagosan 5–7 hét. A kezelés maga csak néhány percig tart, a beteg semmit sem érez, a kezelés nem fájdalmas. A bőrirritáció megelőzése érdekében a terápia alatt kerülni kell a mechanikus, hő- és vegyi hatásokat. Púderezéssel a kipirosodott bőr eltakarható. A kezelést követően a bőr újra visszanyeri normális színét. A sugárkezelést követően a betegek gyakran kimerültek, fáradtak. Ezek a panaszok azonban néhány hét elteltével javulnak. Olykor a besugárzott területeken állandó jellegű bőrelváltozások figyelhetők meg, ilyen az erősebb pigmentáció és a pókhálószerű erek megjelenése.

A szövettani lelettől függően minden egyes betegnél külöm el kell dönteni, hogy a megmaradt emlőrész besugárzásán kívül szükség van-e a hónalji és a kulcscsont bemélyedésében található nyirokvezetékek besugárzására is.

Adjuváns terápia

Az adjuváns, azaz kiegészítő terápia a hormonkezelést és a kemoterápiát mint primer terápiát követően alkalmazott gyógyszeres kezelés. Az adjuváns terápia célja azoknak az áttéteknek a kezelése, amelyek a primer terápia idején léteztek. A választott kezelés elsősorban a nyirokcsomók státuszától függ. A figyelembe veendő további tényezők a hormonreceptor-státusz és menopauzális státusz.

A legfontosabb kifejezések magyarázatát segíti az alábbi táblázat:

nyirokcsomók státusza
a hónalji nyirokcsomókban nincs nyoma áttétnek nodális státusz negatív
a hónalji nyirokcsomókban áttétek vannak nodális státusz pozitív
hormonreceptor-státusz strong>
a daganatos szövetben nincsenek hormonreceptorok negatív
a daganatos szövetben hormonreceptorok vannak pozitív
menopauza státusz
menopauza előtt, azaz az utolsó menstruációs vérzés előtt menopauza előtti
menopauza után, az utolsó menstruációs vérzés után posztmenopauzális

A környéki nyirokcsomó-negatív betegeknél szükséges-e adjuváns kezelés, az attól függ, mennyire veszélyeztetett a beteg, hogy kialakulhatnak-e nála áttétek. A kockázat felmérése kapcsán olyan tényezőket vesznek figyelembe, mint a tumor nagysága, szövettani típusa, agresszív jellege. Ennek alapján a betegeket alacsony, közepes és nagykockázatú csoportba sorolják.

Az áttétek és a hormonális receptorok státuszát figyelembe véve nyirokcsomó-negatív betegeknél is elvileg az alábbi terápiás lehetőségek vannak (a felmért kockázatnak megfelelően):

alacsony kockázat közepes kockázat magas kockázat
menopauza előtti
hormonreceptor-pozitív adjuváns terápia nélkül vagy Tamoxifen Tamoxifen ± kemoterápia Tamoxifen ± kemoterápia
hormonreceptor-negatív adjuváns terápia nélkül adjuváns terápia nélkül kemoterápia
posztmenopauzális
hormonreceptor-pozitív adjuváns terápia nélkül vagy Tamoxifen adjuváns terápia nélkül vagy Tamoxifen Tamoxifen ± kemoterápia
hormonreceptor-negatív

adjuváns terápia nélkül

adjuváns terápia nélkül

kemoterápia
Senium (> 70 év) adjuváns terápia nélkül vagy Tamoxifen adjuváns terápia nélkül vagy Tamoxifen hormonreceptor-pozitív: Tamoxifen

A nyirokcsomó-pozitív betegek esetében mindig alkalmaznak adjuváns terápiát, ami a nyirokcsomó-negatív betegek esetében viszont fokozott kockázatot jelent. A különbség a kemoterápia választásában van.

Kemoterápia

A kemoterápia hatékonysága a beteg menopauzális státuszától függ. Menopauza előtti nőknél a daganat kiújulásának valószínűsége 37%-kal, posztmenopauzális státusz esetén mintegy 20%-kal csökkenthető.

Emlőrák esetében a klasszikus kemoterápia a CMF-terápia, amely esetében a betegek ciklofoszfamid, metotrexát és fluorouracil keverékét kapják 6 cikluson keresztül. Ez a terápiás protokollt elsősorban adjuváns terápiaként nyirokcsomó-negatív státusz esetén alkalmazzák, tekintetbe véve a beteg rizikócsoportját. Nyirokcsomó-pozitív státusz esetén a CMF-protokoll alternatívájaként az utóbbi években antraciklin tartalmú terápiát is alkalmaznak az alábbi protokoll szerint: EC protokoll epirubicin + ciklofoszfamind, AC protokoll adriamicin + ciklofoszfamid, illetve FEC protokoll 5-fluorouracil + epirubicin + ciklofoszfamid. Ezeket 4 cikluson át alkalmazzák.

Hormonterápia

A hormonterápiához különböző, hatásukban eltérő anyagok állnak rendelkezésünkre. Eddig az antiösztrogént tartalmazó tamoxifenterápia volt alkalmazható. A tamoxifen megakadályozza, hogy az ösztrogén a rák ösztrogénreceptoraihoz kötődjön. A receptorokhoz a tamoxifen kötődik, ezt nevezzük kompetitív gátlásnak. A tamoxifen pre- és posztmenopauzális korban egyaránt hatékony. Standard terápiában öt évnél hosszabban adják. Több kutatás eredményeinek értékelése azt mutatja, hogy a tamoxifent nem kellene adni hormonreceptor-negatív betegeknek, a pozitív betegeknél azonban a kombinált hormon- és kemoterápia előnyt jelent. Jelenleg több antiösztrogén hatékonyságát is tesztelik, ilyen pl. a toremifen, vagy a raloxifen szelektív ösztrogén receptor modulátor.

Ezeken túl jelenleg több nemzetközi kutatásban is vizsgálnak tamoxifent kiváltó készítményeket. Ide tartoznak azt aromatázgátlók, mint az exemestan (aromazin), letrozol (femara), anostrozol (arimedex). Az aromatázgátlók olyan anyagok, amelyek a petefészken kívül termelődő ösztrogén szempontjából fontos enzimet, az aromatázt gátolják. A hatásuk tehát az ösztrogéntermelés gátlása. E gyógyszerek alkalmazásának csak a menopauza vagy petefészkek eltávolítása után van értelme.

A hormonterápián belül új kezelési lehetőség a petefészkek eltávolítása (ovarektomia), illetve a GnRH-analóg gyógyszeres kezelés. Ezek olyan anyagok, amelyek gátolják az ösztrogén- és progeszterontermelést. Ezt a terápiás lehetőséget csak a menopauza előtti betegek esetében alkalmazzák olyan esetben, akiknél pozitív hormonreceptorok és magas kockázat mutatható ki.

Az áttéteket képező emlőrák kezelése

Áttétes emlőrákról akkor beszélünk, amikor távoli metasztázisok alakulnak ki pl. a májban, a csontokban vagy az agyban. A távoli áttétes betegek esetében el kell dönteni, hogy kemoterápiát, hormonterápiát vagy ezek kombinációját alkalmazzák-e.

Kemoterápia

A hormonreceptor-negatív tumorok esetében, ha a primer daganat után hamar jelentkeznek áttétek, illetve az áttétek gyorsan növekednek, általában a kemopterápiát részesítik előnyben. Ennek során a fent említett citosztatikumokat alkalmazzák. Másrészt viszont az áttétek esetében hatékonynak bizonyultak más anyagok is, mint pl. a Taxane Paclitaxel (Taxol), a Docetaxel (Taxotere). Más anyagok alkalmazását, mint pl. Gemcitabin, (Gemzar), Capecitabin (Xeloda) vagy a liposzomális Doxorubicin (Caelix) klinikailag tesztelik.

Hormonterápia

Azok a hormonreceptor-pozitív betegek, akik esetében a primer daganat kezelése után rövid időn belül áttétek alakulnak ki, vagy az áttétek életveszélyesek, vagy akik rossz egészségi állapotban vannak, hormonkezelést kaphatnak, ezt ugyanis a szervezet jobban tolerálja, mint a kemoterápiát. Előfordultak 60%-ban pozitív reakciót mutató esetek. A hormonreceptor-negatív emlőrákos betegek esetében hormonterápiával 25%-os javulás érhető el.

A hormonterápiás kezelés úgy történik, ahogyan azt az adjuváns kezelés kapcsán leírtuk. A posztmenopauzális betegek esetében – az új kutatási eredmények fényében – az aromatázgátlók jutnak nagy szerephez, főleg az áttétes emlőrák primer terápiájában, s így kiválthatják az általában első választást képviselő tamoxifent.

Immunterápia

Egyes nők esetében a ráksejtek felszínén ún. HER2 receptorok vannak, ezek szövettanilag igazolhatóak. Az utóbbi években olyan ellananyagot fejlesztettek ki kutatók, amely képes ezekhez a HER2 receptorokhoz kapcsolódni, s támogatja a daganatos sejt elpusztítását. Ezt az ellenanyagot trastuzumabnak nevezték el, a gyógyszer neve Herceptin. Eddig csak olyan, áttétes emlődaganatban szenvedő nőknél alkalmazták, akik esetében igazolt a HER2 receptor jelenléte, s akik legalább két kemoterápiás kezelésen estek át. Az ellenanyag önmagában vagy kemoterápiával kombinálva is adható.

Sugárkezelés

Az áttétek jellegétől függően érdemes sugárterápiát alkalmazni. A sugárterápia ott szükséges, ahol lokálisan körülhatárolt, a sugárterápiára érzékenyen reagáló áttétek vannak. Ide tartoznak elsősorban is a csontokban és az agyban kialakult áttétek.

Az eddig ismertetett terápiás lehetőségeken kívül a csontban kialakult áttétek esetében sikeresen alkalmazhatók a bifoszfanátok, amelyek meggátolják a csontszövet további leépülését, s a fájdalomcsökkentő hatásukon kívül csökkentik a fraktúra, azaz a csonttörés kockázatát.


forrás primar.sme.sk